Dr. Fogolyán Kristóf 1878. június 3-án született Szentgyörgyben. Szülei katolikus székely-örmények voltak. Apja szintén Kristóf névre hallgatott (1836–1922), és az a nyolcgyermekes örmény család egyik gyermeke volt, amely Luduşból érkezett Székelyföldre, és ebben a minőségében Szentgyörgyön jómódú kereskedővé vált. Felesége – szintén székely-örmény – Fejér Mária Rozália (1835–1917) Székűzből, Fejér Lukács (1815–1888) lánya volt, aki közreműködött a „Rudolf Kórház” alapításában.
Kristóf gyermekkorában szülővárosában végezte el az általános iskolát, majd a szebeni Állami Gimnáziumban folytatta tanulmányait, hogy alaposan elsajátítsa a német nyelvet is. Ugyanakkor nem szakadt el szentgyörgyi iskolatársaitól sem. Ezt bizonyítja a Székely Mikó Gimnázium zenekarának 1895-ben készült fényképe, amelyen ő is látható (ülve, csellóval) a zenekar tagjai között.
A kolozsvári Ferencz József Egyetem Orvostudományi Karára 1896. június 26-án szerzett, „jó” minősítésű érettségi bizonyítvánnyal iratkozott be. Tíz egymást követő félév során szorgalmas orvostudományi hallgató volt. A természettudományi elővizsgákat az első év végén tette le, míg a részvizsgát a második tanév végén. Az akkori szokásnak megfelelően a hatodik félév során jelentkezett önkéntes katonai szolgálatra, és egyéves önkéntes katonai szolgálatának első részét a bécsi helyőrségű császári vadász ezrednél teljesítette. A kilencedik és tizedik félév során – még hallgatói minőségében – gyakorlati felkészülés céljából önkéntes gyakornokként dolgozott. 1901. június 1-jétől, az érettségi megszerzése után, rezidens orvosként a közoktatási miniszter kinevezte gyakornoknak az orvosi klinikára.
1901-ben szerezte meg sebészi diplomáját Kolozsváron, majd 1902. március 1-jén orvosi doktorátust kapott. Erről a család hagyatékában található rövid táviratból értesülünk: „Szombaton orvosnak fogok diplomázni, Kristóf”. Még egy évet maradt Kolozsváron, és a kolozsvári Sebészeti Klinikán letette a sebészeti szakvizsgát, azaz a műtőorvosi vizsgát.
Ezt követően tanulmányi útra indult Németországba, amelynek során világhírű professzorok mellett igyekezett bővíteni ismereteit. Berlinben, az Althausen-klinika külsős hallgatójaként szülészetet tanult, és egyidejűleg Magherort és Dürsen magánklinikáira is járt, ahol elsajátította a szülészet és nőgyógyászat aktuális kérdéseit is. Innen ging er nach Dresden, wo er am Königlichen Institut für Hebammenausbildung bei Professor Leopold die Hebammenausbildung absolvierte. Hier vertiefte er auch seine Kenntnisse in Histologie und Laborarbeit. Később Landau-tól tanult citoszkópiát, Josef-től és Lassar-tól pedig dermatológiát és venerológiát. Bergmann mellett sebészettel foglalkozott, Heubnert-nél pedig gyermekgyógyászatot tanult, és egyúttal elsajátította a gégeintubáció technikáját is.
1904-ben visszatért Magyarországra, és sebészként állt munkába Kecskeméten. Itt kapott meghívást a szentgyörgyi kórháztól – amelyet akkoriban Ferencz Józsefnek neveztek –, amelyet elfogadva 1906 elején hazatért. Első lépésként műtőt rendezett be úgy, hogy egy fallal elválasztotta a meglévő kötözőtermet egy nagyobb és egy kisebb helyiségre. Az előbbi lett a műtő, az utóbbi pedig a kötözőterem. Ugyanebben az évben kicserélte a kórház kicsi ablakait nagyobbakra.
1907-ben Daday, a kórház igazgatójaként – valószínűleg Fogolyán, a lelkes alapító és építtető nyomására, aki a Nyugaton is járt – javasolta, hogy a Háromszék megye tulajdonában lévő Groeder család alapítványának kamatait a kórház fejlesztésére és modernizálására fordítsák. Ezt a javaslatot a illetékesek elfogadták, és 3000 koronát bocsátottak a kórház rendelkezésére. Ebből az összegből 1347 koronát műszerek beszerzésére fordítottak, 1140 koronából pedig egy modern műtőasztalt vásároltak. 1909-ben Groeder báró beleegyezett abba, hogy az alapítványból további 2000 koronáért egy röntgenkészüléket is vásároljanak, amelyet 1910-ben telepítettek. Szintén 1909-ben készült el a kórház főbejárata, amely most az utcára nyílik, de megőrizték az eredeti, udvarról nyíló bejáratot is. Ugyanebben az évben valósult meg a villanyvezetékek kiépítése is, amelyet 1907-ben kértek.
Akkoriban a kórház annyira túlzsúfolt volt, hogy bővíteni kellett. A bővítés csak úgy valósulhatott meg, hogy lebontották a kórházban található főorvos lakását, az épület déli oldalán – amely a mai Spitalului utcára néz – pedig egy földszintes épületet emeltek, amely a hivatalban lévő főorvos lakóhelyévé vált. Innen egy összekötő ajtón keresztül az orvos – sürgős esetekben – átjuthatott a kórházba. Ide költözött Fogolyán Kristóf is családjával, miután – Daday 1911-es lemondását követően – ő lett a kórház igazgatója, sőt, attól kezdve a városi közegészségügyi orvos feladatait is ellátta.
A korábbi évekhez képest Daday és Fogolyán összefogásának köszönhetően a kórház robbanásszerű fejlődésen ment keresztül. Sajnos azonban így sem tudta lépést tartani a növekvő igényekkel. Az 1853-ban épült kórház kicsinek bizonyult, ezért a megye megbízásából Fogolyán doktor a fővárosba (Budapestre) utazott, hogy a belügyminisztertől engedélyt szerezzen egy új kórház építésére.
A fővárosba tett út sikerrel zárult. A tervezési munkákat Kós Károlyra bízták, aki a Székely Nemzeti Múzeumot is megtervezte. A két rokonlélek között ettől kezdve életre szóló barátság szövődött, amit az ötven évvel később kelt levél is bizonyít. Kós Károly így ír erről a megbízatásról: „A megye (…) meghívott (levélben), hogy Fogolyán doktorral egyetértésben és az általa kidolgozott program alapján készítsem el a kórházi pavilonok előtervét, azok elhelyezkedését a telken, valamint a megfelelő úthálózat tervét. Az építész számára fontos követelmény volt, hogy a rendeltetésen túl az épületkomplexum tükrözze a székely város és a székely nép építésének és kialakulásának jellegzetes szellemiségét.”.
Az első világháború kitörése sajnos megakadályozta a pavilonrendszerű kórház felépítését, de még háborús körülmények között is Őrkői kőből rakták le a központi épület alapjait, és részben elkészült néhány kisebb épület is, mint például a hullaház (a mai törvényszéki orvostani épület). Ezen kívül „vörösben” felépült az igazgatási épület is, amelyet később lebontottak.
A kórház vezetése mellett Fogolyán doktor a háború alatt a hatszáz ágyas Vöröskereszt-kórházat is irányította. Munkájának elismeréseként megkapta a Vöröskereszt II. osztályú kitüntetést.
1918 és 1920 között, a viharos átmeneti időkben saját zsebből finanszírozta a kórház működését, és még később is sok szegény beteget segített. Többször előfordult, hogy a nyújtott szolgáltatásokért nem kapott pénzt a sokgyermekes családoktól. A pletykák szerint a betegek „Fehér Angyalnak” nevezték.
Sajnos Sfântu Gheorghe egészségügyi hálózatának fejlesztését évekig hátráltatta a háború és annak következményei. Míg a szomszédos városokban, például Brassóban és Segesvárban, fejlesztések történtek, a szentgyörgyi kórház vegyes kórház maradt, ahol a szakorvosi ellátást csak Fogolyán doktor biztosította a betegek számára. A sebészeti és nőgyógyászati problémákkal nem küzdő betegek ellátása Csulak Samu, a kórház másodorvosának hatáskörébe tartozott.
Fogolyán doktor nyughatatlan alkotói szellemének köszönhetően 1926-ban felépült a Kós által tervezett fertőző betegségek számára szánt pavilonok egyike, és elkészült a hullaház is. Lehetőség nyílt még arra is, hogy a régi műtő mellett egy új helyiséget építsenek, amely már némileg egy modern műtőre emlékeztetett, de ezzel meg is szakadt a kórház fejlődése, amely a kis vidéki kórházak szintjén maradt. 1923-tól kezdve évente felülvizsgálták tudását és szakmai alkalmasságát, majd 1935-ben nyelvtudásának nem megfelelő szintje miatt elbocsátották. Tevékenységét egy magánszülészeten folytatta, amelyet a Bazar és az idős Fogolyán ház között elterülő, Hutera Árpád tulajdonában lévő telken álló ház két szobájában rendezett be, amelyet lányának vásárolt, és ott továbbra is hivatásának szentelhette magát. 1936. február 17-én miniszteri rendelettel áthelyezték főorvosnak Székelyudvarhelyre, ahonnan 1936. április 1-jén ideiglenesen ismét Szentgyörgyre helyezték vissza.
Helyét Dr. Bidu Valer vette át, aki három éven át vezette a kórházat. Folytatta a központi épület építését, és sikerült is tető alá helyeznie azt. Igaz, hogy nem az eredeti tervek szerint, hanem azzal a lapos, bádogborítású tetővel épült meg, amely ma is látható.
1940-ben ismét Fogolyán Kristóf lett az igazgató, aki folytatta a központi szárny befejezését. Különválasztotta a sebészetet és a belgyógyászatot. A sebészet az új épületben működött, míg a tízágyas szülészeti osztály az igazgató egykori lakásában kapott helyet.
A kórház 1943-ban újraindított építkezését megszakította a második világháború Sfântu Gheorghe-ban való kitörése, noha a központi épület már szinte a berendezési szakaszba lépett. A visszavonulók sajnos szinte csak az üres épületet hagyták hátra, benne a vaságyakkal.
Eközben a brassói Halász Kálmán építész tervei és Kós Károly későbbi tanácsai alapján Fogolyán doktor a Hutera-telek kertjében megkezdte egy négyemeletes – magán – szanatórium építését. Ezt a tervet sajnos nem sikerült megvalósítania, mivel teljes vagyonát a kommunista rezsim államosította, majd később, miután lebontották az előtte álló épületet is, közigazgatási hivatalnak alakították át, a négyemeletes szanatóriumnak szánt épülettel együtt.
1945-től az 1948-as államosításig a osztályfőorvos Dr. Fogolyán Miklós lesz, akinek a fia a háborúból hazatért. Fogolyán Kristóf is ott dolgozott, kezdetben régi álmának megvalósításán, azaz az anya- és csecsemőgondozási hálózat létrehozásán. A kórházak államosítása után ez beolvadt az Egységes Kórházhálózatba, ő pedig 1953-ig a járóbeteg-rendelőben dolgozott. Ekkor támadta meg a halálos betegség, a rák, amely ellen egész életében küzdött.
Dr. Fogolyán Kristóf azonban nem csupán orvos volt, hanem Sfântu Gheorghe városának rendkívül sokoldalú személyisége is. Születése és fiatalkora Kelet-Európa civilizációs folyamatának legvirágzóbb időszakára esett, és talán ez is – tehetségén túl – meghatározta világnézetét és pályafutását. Ez segítette abban, hogy elviselje a két világháború végtelen szenvedéseit, a két világháború közötti évek megaláztatásait, majd a második világháború utáni nehézségeket és a kommunista rezsim általi teljes kifosztást. Mindig legyőzhetetlen lelkesedéssel dolgozott, és mottójává vált a „Semper bonis artibus”, azaz „mindig a jó ügyért”, ahogyan ő szerette mondani, még akkor is, amikor az újonnan épült szanatóriumban a szülészeti-nőgyógyászati osztály helyére a párt székhelyét rendezték be.
1905. január 6-án feleségül vette Lukáts Gizellát (1883–1931), Lukáts Adolf doktor (1848–1924) jogtudós professzor, egyetemi tanár és Fodor Aranka (1858–1942) galántai származású lányával. Ennek a házasságnak köszönhetően a doktor rokoni kapcsolatba került Dr. Fodor József (1843–1901) úrral, aki akkoriban híres, nemzetközileg elismert higiénikus és a magyar közegészségügy alapítója volt. A házasságból két gyermek született: Miklós (1905–1985) és Edit (1908–1995).
1931. április 30-án bekövetkezett korai haláláig Lukáts Gizella méltó hitvesként és támaszként állt férje mellett. „A virágzó családi otthon a székely város igazi kulturális központja volt, ahol annyit beszéltek, irodalomról és művészetről vitáztak, ahonnan nemes társadalmi törekvések indultak… a székely nép túl korán vesztette el asszonyát” – írták Dr. Fogolyán Kristófné nekrológjában, amely 1931-ben jelent meg a Pásztortűz című folyóiratban.
Dr. Fogolyán Kristóf a Megyei Orvosi Kamara elnöke volt, valamint a Román Korona Rend tisztkeresztjének kitüntetettje. Sokrétű érdeklődése mellett a túrázói mozgalom lelkes híve is volt. 1934-ben, amikor Szentgyörgyön újra megalakult az Erdélyi Kárpát Társaság, a második világháborúig tartó időszakban ő lett a Trei Scaune-i Erdélyi Kárpát Társaság vezetője.
Fogolyán doktor széles körű zenei, képzőművészeti és történelmi műveltséggel rendelkezett. A zenét nem csupán szerette, hanem már diákkorától kezdve maga is űzte. A művészek nagy pártolója volt. 1927-ben ő és fia, Miklós, Szentgyörgyre hozták Bartók Béla-t, aki Brassóban megbetegedett, ő volt a kezelőorvosa, és a gyógyulás után rávette Bartókot, hogy tartson egy hangversenyt Szentgyörgyön is. Dr. Koczka György, a belgyógyászati osztály vezető orvosa – aki személyesen is ismerte őt – így ír: „Az építészethez olyan viszonyban állt, mintha az lett volna a fő foglalkozása. Mindig terveket készített és rajzokat készített”. 1954. április 22-én hunyt el. Földi maradványai a Szentgyörgyi katolikus temetőben található családi kriptában nyugszanak.